drMáriás kérdezi drflash-t e-mail-ben
1. Te leszel a főuntegrund Mikulás és a Krampusz egyben a hajón. Mit várhatunk tőled? Hány éves kortól ajánlott szex-műsort fogsz nyomni?
Ha sikerül szétkapni a jelmeztárat, látványilag is ott lesz a koncert. Én negyvennyolc
éves koromra úgy 15-16-tól tartom jogosnak a kúrást velem a másik nem részéről.
Ebben kevés leány-asszony ért velem egyet. Hiába néznek fel rám egyesek, mint
egy nagy idolra, a hétköznapi, materiális valóságban oda nem tolnák nékem a picsájukat, mert egy vén fasznak
tartanak. Pedig a létsíkok arra valók, hogy összekeverődjenek.
2. A Flash a magyar underground
egyik legnagyobb élő mítosza. Hogy birod még? Mi
éltet?
Nagy svungot adott, hogy a politikusfingató Képviselő Funky
szám leadása miatt három (vagy mennyi) órára letiltották a szarostilos
rádiót. Még 2005-ben is lehet cenzúrát kiváltani! Röhej! Ez számomra felfedte
az áldemokráciát tetves balkánoid országocskánkban!
Érdemes tovább rombolni az emberekben az idegesítő, pottyintósklozett
jellegű belerögződöttségeket, pl. sznobberkedés,
disznótrágya szagú kasztöntudat, mely utóbbiak a fent nevezett rádióra igencsak
jellemző káros tulajdonságok.
3. Uj Péter halálradícsért
a szerdában. Ez mennyire dobta meg site-od
látogatottságát? Mennyire lesett jól egy mainstream
újságban dícsérve lenni?
A jó tollú Petró kedveli a Flash-t,
igazat adok ebben néki, pán-anarcho-metalista - vagy
mi - világképem egyik nagy értőjének tartom őtet. A http://drflash.hu látogatottsága faszán megugrott.
A népszabi pedig CSAK annyival jobb toszomaszt a madzsarnemzetnél, hogy még engemet is bele lehet írni.
Pártállástól függetlenül a média szopik és fosik az ORTT-től
meg a hasonló rejtélyes eredetű ellenőrző férgektől. Tökmindegy jobbos, vagy
balos, te szoptad meg szaros, ez apológiám egyik gerince. Másrészt egy "untergrund" együttes számára veszélyeket rejt a
túlzott rohadék művi nagynyilvánosság. Jobban szeretem pl. a http://matula.hu
frissítően áporodott bestialitását.
4. A novelláid halálos csapások, azaz remek irodalmi gyöngyök. Miket írsz
mostanában? Lesz-e köteted egyszer? Szeretnél-e bőrborítós kötetben hintaszékbe
fingó irodalmárok elemzésének tárgya lenni?
Jó lenne megint írni. Az írás nemivással és
önkorlátozott szexualitással (tesztoszteron
aktivitás) jár, ezért a sűrű(bb) koncertezéssel
nehezen fér össze, de dolgozok a problemán.
5. Egy helyen azt mondtad, hogy a zenekarban többen fordultak meg, mint
amekkora a közönségetek. Ez azt jelenti, hogy rengetegen? Sorolj fel pár
érdekes arcot.
Jut is, marad is. Mostanában a punkok is kajolják a Flash radikalizmusát, a műfaji behatárolás béklyó, punkok
IS vagyunk.
Kovács Imeró ősgitáros, Vida
László filozófia professzor, Márkus János a gipsz-stukkók mágusa, Gémes Dixi eccer énekelt egy számot, Fekete
Ottó a dundi sómen, Urbán
Mariann a bezizzent énekesnő, Géresi Lackó, Spenót
Zoltán, Artner Iván, Reich
Péter, Szini Ildikó, Joszif
Sztálin, Adolf Hitler, Joszip Broz
Tito és még sokan mások.
Egyszer pálinkával indítottam a föllépést a Tilos az Á-ban,
hiper intenzív másfél szám után bealudtam a hangfalak
mögé a színpadon, a sör álmosít és nyugtat, az se jó, legjobb koncert-tuning a veres fajbor nékem. Nem kannásboci, csak pillepalack, mert azt könnyebb kezelni. A keménydrogokat pedig már sajnos kinőttem, kivéve talán a
kokaint. Az meg túl drága, és főként a takony elit kiváltsága bolygónkon. A
bögre-bögre szám alatt a hatás növelése céljából csapkodni szoktam a hasamat,
jó cigányvajda módra.
7. Mikor mégy templomba?
Ha muzeális értéket találhatok benne.
8. Mit üzensz a választópolgároknak?
Nincs kire szavazni! Ideje lenne az idejétmúlt, kétpólusú, az ellenérdekeken,
önzésből eredő vitákon alapuló parlamentarizmust továbbfejleszteni valami
korszerűbb formába. Ez nem az én dolgom telizabált lusta köcsög politológusok!
A szájonbaszott elit meg takarodjon a drótfaszú büdöskurva annyába!
9. Mit üzensz szép hazánk politikusainak?
Tépkedjék le egymás fejét, és tömködjék a valagukba.
10. Milyen Barcs Miki Mikulás egy hétköznapi napja?
Van már munkám is, szocmoc jellegű, segítek elesett
kis faszokon, ez paszzol,
vége a munkátlan régi komcsivilágnak, amikor még csak
értelme sem volt dolgozni, most pedig van: hogy ne dögölj éhen. Melyik jobb?
Úgyhogy élettani tanácsokkal szoktam munkámból kifolyólag ellátni a zaciból
kikopott arcokat.
11. Tervek? Remények? Álmok? Rémálmok?
Nehezen sikerül megint összetoborozni az egy koncertalkalomra már
összeverbuválódott Izzó Csikló Triót, az aranytorkú muffok indokolatlan
félénksége miatt. Hazánkban zsenánt szopni, és ez néha elszomorít, de hamar
túltoszom magamat rajta.