Leszámolás a kertvárosban
Az egyik este nehezen tudott elaludni. Csak forgolódott az ágyában,
nehéz és nyugtalanító gondolatok gyötörték. Amikor hosszú idő múlva sikerült
elszenderednie, egy rémálom kezdte fojtogatni.
Éjszaka van, egy sötét utcán sétál Budapest valamelyik istenhátamögötti,
elátkozott és elfelejtett kertvárosában.
A keskeny aszfaltút mellett visszanyírt,
alacsony fák, kőlapos járda, mögötte kerítések sora. Hátrébb egyemeletes
házak fekete tömbjei. Egy parcella - egy ház.
Felnéz az égre, a színe grafitszürke, nemhogy a Hold, de csillag sem mutatkozik
rajta. Szemből szél fújdogál, valami bűzt terelve maga előtt. Halkuló
nevetést hall - férfi vagy női torokból jövőt, eldönthetetlen - hívó és
baljóslatú nevetést.
Be kell fordulnia az útmenti csenevész fák sorfalán
keresztül az egyik ház felé, és a keskeny járdán túl, a félhomályban meglát
egy összegörbült, rozsdás kis vaskaput. A kapu mögött az udvarban keskeny
ösvény vezet szétdobált deszkák és füstölgő szemétkupacok között, hátra
egészen a házig.
Meglöki a kiskaput és elindul befelé az udvarba. Az első lépések után
a ház sötét körvonalai mentén piros fény kezd derengeni. A levegő mozgása
alig észrevehetően felgyorsul. A következő pár lépés alatt kivilágosodnak
az ablakok, a kémény fekete füstöt ereszt. Recsegő, roppanó zajok és távoli
sóhaj, öblögető és gurgulázó hangok hallatszanak. Ahogy közeledik a ház
felé, az mind jobban életre kel. Már a tűz minden színárnyalata lobog
az ablakokban, a falakat lángok nyaldossák.
Elszántan megy egyre közelebb a megvadult házhoz, amíg csak egy orkánszerű
sivítás meg nem állitja. Egy pillanatra minden elhallgat, a lángok lecsendesednek.
Aztán mélyen dübörgő, hullámzó üvöltéstől kísérve megjelenik az ajtóban
egy nagyjából disznóra emlékeztető szörnyeteg.
A kétlábra állt kocanő teste támadó-rózsaszínben játszik, hat lilás lógó
csecset hordoz a hasán, szőrtüszőiből kéken sziszegő gáz tör elő. Agyarait csattogtatja
a betolakodó felé. Csülke intésére a levegő megtelik apró, vinnyogó, gyorsan
repülő lényekkel, amik az udvar közepe felé tartó álmodó ember fejét,
de főleg a szemét veszélyeztetik. A csapda megnyílott, a kocaszörny nekikészülődik,
hogy elnyelje áldozatát, lelépdel a három-négy kőlépcsőfokon, és megindul
ellensége felé, hogy kényelmesen elintézze. De rosszul számított. Az ember
elhessinti maga elől a levegőben csapdosó kis bőrszárnyakat és nyugodt
mozdulattal előrevonja a hátára szíjjazott nikkelezett motorfűrészt. Pontosan
akkorra sikerül berántania a szerszámot, mire a démon megfelelő közelségbe
kerül hozzá . Felpörgeti a fűrészt és belehasít a rém hónaljába, félig
lemetszve az egyik disznócsecset. A koca megtorpan, rémisztően visongani
kezd, ömlik belőle a füst a hasítás nyomán, de még állja sarat. Ekkor
az ember előreugrik, a fűrészlapot belemélyeszti a hasába és felhúzza a torkáig. Ocsmány pukkanások
sorozata jelzi, hogy a szörnyből végleg elszállt az élet. Aztán a belsejéből
kiáramló gázok meggyulladtak, és végül csak egy marék zsíros hamu maradt
belőle a lángoló ház lépcsőjén.
A környező telkeken, házakban és utcákban mindenhol mély, süket csend
lapult, motorfűrész-zaj, füstölgő udvar, lángoló ház, döglődő koca, semmi
nem tudta megtörni a városrész fölött elterpeszkedő halott közönyt.
Arra ébredt, hogy lerúgta magáról a takarót és hideg izzadságban fürdik.
Barcs Miklós 1997
