vissza

Leszámolás a kertvárosban

Az egyik este nehezen tudott elaludni. Csak forgolódott az ágyában, nehéz és nyugtalanító gondolatok gyötörték. Amikor hosszú idő múlva sikerült elszenderednie, egy rémálom kezdte fojtogatni.
Éjszaka van, egy sötét utcán sétál Budapest valamelyik istenhátamögötti, elátkozott és elfelejtett kertvárosában.
A keskeny aszfaltút mellett visszanyírt, alacsony fák, kőlapos járda, mögötte kerítések sora. Hátrébb egyemeletes házak fekete tömbjei. Egy parcella - egy ház.
Felnéz az égre, a színe grafitszürke, nemhogy a Hold, de csillag sem mutatkozik rajta. Szemből szél fújdogál, valami bűzt terelve maga előtt. Halkuló nevetést hall - férfi vagy női torokból jövőt, eldönthetetlen - hívó és baljóslatú nevetést.
Be kell fordulnia az útmenti csenevész fák sorfalán keresztül az egyik ház felé, és a keskeny járdán túl, a félhomályban meglát egy összegörbült, rozsdás kis vaskaput. A kapu mögött az udvarban keskeny ösvény vezet szétdobált deszkák és füstölgő szemétkupacok között, hátra egészen a házig.
Meglöki a kiskaput és elindul befelé az udvarba. Az első lépések után a ház sötét körvonalai mentén piros fény kezd derengeni. A levegő mozgása alig észrevehetően felgyorsul. A következő pár lépés alatt kivilágosodnak az ablakok, a kémény fekete füstöt ereszt. Recsegő, roppanó zajok és távoli sóhaj, öblögető és gurgulázó hangok hallatszanak. Ahogy közeledik a ház felé, az mind jobban életre kel. Már a tűz minden színárnyalata lobog az ablakokban, a falakat lángok nyaldossák.
Elszántan megy egyre közelebb a megvadult házhoz, amíg csak egy orkánszerű sivítás meg nem állitja. Egy pillanatra minden elhallgat, a lángok lecsendesednek. Aztán mélyen dübörgő, hullámzó üvöltéstől kísérve megjelenik az ajtóban egy nagyjából disznóra emlékeztető szörnyeteg.
A kétlábra állt kocanő teste támadó-rózsaszínben játszik, hat lilás lógó csecset hordoz a hasán, szőrtüszőiből kéken sziszegő gáz tör elő. Agyarait csattogtatja a betolakodó felé. Csülke intésére a levegő megtelik apró, vinnyogó, gyorsan repülő lényekkel, amik az udvar közepe felé tartó álmodó ember fejét, de főleg a szemét veszélyeztetik. A csapda megnyílott, a kocaszörny nekikészülődik, hogy elnyelje áldozatát, lelépdel a három-négy kőlépcsőfokon, és megindul ellensége felé, hogy kényelmesen elintézze. De rosszul számított. Az ember elhessinti maga elől a levegőben csapdosó kis bőrszárnyakat és nyugodt mozdulattal előrevonja a hátára szíjjazott nikkelezett motorfűrészt. Pontosan akkorra sikerül berántania a szerszámot, mire a démon megfelelő közelségbe kerül hozzá . Felpörgeti a fűrészt és belehasít a rém hónaljába, félig lemetszve az egyik disznócsecset. A koca megtorpan, rémisztően visongani kezd, ömlik belőle a füst a hasítás nyomán, de még állja sarat. Ekkor az ember előreugrik, a fűrészlapot belemélyeszti a hasába és felhúzza a torkáig. Ocsmány pukkanások sorozata jelzi, hogy a szörnyből végleg elszállt az élet. Aztán a belsejéből kiáramló gázok meggyulladtak, és végül csak egy marék zsíros hamu maradt belőle a lángoló ház lépcsőjén.
A környező telkeken, házakban és utcákban mindenhol mély, süket csend lapult, motorfűrész-zaj, füstölgő udvar, lángoló ház, döglődő koca, semmi nem tudta megtörni a városrész fölött elterpeszkedő halott közönyt.
Arra ébredt, hogy lerúgta magáról a takarót és hideg izzadságban fürdik.

Barcs Miklós 1997


vissza